Nem túl nagy, drága, vagy bonyolult – klasszikus tévhitek az SAP kapcsán

klasszikus tévhitek az SAP kapcsán

Az SAP abszolút piacvezető a vállalatirányítási rendszerek között, mégis megannyi tévhit befolyásolja negatívan azokat a cégvezetőket, akiknek nagy hasznára lenne. Pedig nem érdemes tartaniuk ettől a befektetéstől, tapasztalatunk szerint a vállalkozások sosem igazolják az aggályokat. Kezdjük a három leggyakrabban előforduló tévhittel, majd felsoroljuk a többi klasszikus, félrevezető hiedelmet az SAP kapcsán – természetesen cáfoljuk is őket.

Túl nagy rendszer a cégemnek az SAP!

Ez már csak azért is tévhit, mert az SAP keretrendszere ugyan óriási, de nem kötelező minden elemét használni. Sőt, a blueBAX abban is segít, hogy a rengeteg funkció közül kiválogatja és rendszerezi azokat a lehetőségeket, amelyeket a megrendelő cég tud használni a mindennapi munkája során – csak és kizárólag ezeket a hasznos funkciókat, miután megértettük a vállalat munkafolyamatait és céljait.

Ráadásul az SAP Business One kifejezetten a kis- és középvállalkozások igényeit elégíti ki. Minden szoftvernek megvan a maga optimális felhasználási helye, ezt a rendszert 100, 50, vagy akár mindössze 10 fős cégek is tudják alkalmazni.

Túl drága rendszer a cégemnek az SAP!

Az SAP Business One nemcsak a funkciók terén, hanem az árazásban is a KKV-szektorhoz igazodik.

Az SAP bevezetésének költsége a cég komplexitásától és céljaitól függ, és egy összetett, nagy terveket szövő vállalkozásnak előbb-utóbb szüksége lesz vállalatirányítási rendszerre. Egykisebb vállalkozásnak is megéri az SAP, ha néhány éven belül jóval nagyobb céggé tud alakulni. 

A vállalatirányítási rendszerek Mercedese – így szokták emlegetni a szakmában a német fejlesztésű SAP-t. Prémium termékről van tehát szó, de ehhez prémium ügyfélszolgálat és háttér jár. Sőt, az autós példánál maradva itt még a tuningolás is lehetséges, hiszen a blueBAX is egyedi igényekre tudja fejleszteni az SAP-rendszert. Ennek a lehetőségnek természetesen felára van, drágább a konkurenciánál, de garancia is van az állandó minőségre, fejlődésre és támogatásra.

Túl bonyolult rendszer a cégemnek az SAP!

Az SAP bevezetésével ugyan megváltozik az adatok rögzítése, de az adminisztrációs teher nem nő. Ezt garantálja az egyedi igényekre szabhatóság, felesleges funkciókkal tehát nem kell foglalkozniuk a munkatársaknak. 

Ha egy táblázatban eddig le kellett valamit kezelni, akkor azt az SAP-ban is le kell, de nem lesz bonyolultabb a művelet, csak más – és hatékonyabb.

Az SAP nagy előnye, hogy minden adattal csak egyszer kell dolgozni, utána automatizált folyamatok következnek, amelyekkel mindenki számára a megfelelő időben, helyen és módon jelenik meg az adat, vagy több adat összefüggései.

A visszajelzések maximálisan igazolják, hogy az SAP nem bonyolult, a cégeknek nem jelent terhet a használata. Sőt: ha megkapjuk a megfelelő információkat az SAP bevezetéséhez, majd a munkatársak is mindig feltöltik a hiteles adatokat, akkor több folyamat félautomata módon működik. 

Az adminisztráció tehát nem bonyolultabb, ami viszont utána jön, az sokkal könnyebb lesz a mindennapokban!

További klasszikus tévhitek: mitől nem kell még tartani az SAP kapcsán?

  • NEM tesz feleslegessé emberi munkaerőt, a dolgozók mindennapjait teszi könnyebbé és ad több teret a magasabb hozzáadott értékkel bíró feladatok végzéséhez, vagy akár időt spórol meg a továbbképzés biztosításához.
  • NEM bonyolítja a munkát, hanem levesz olyan terheket a vállalatokról, amelyek nem a fejlődést célozzák, “csak” kötelező rutinfeladatok.
  • NEM hagyjuk magukra az ügyfeleket a bevezetés után, a blueBAX az SAP bevezetése után is támogatja a cégeket, folyamatosan igényeire szabjuk a vállalatirányítási rendszert.
  • NEM ”dobozos termék”, az SAP-rendszer folyamatosan a cég igényeire szabható.
  • NEM kell félni a leállástól, az óriási szolgáltatónak számító SAP a nap 24 órájában az év 365 napján biztosítja a rendszerek működését.
  • NEM jár a munkavállalók felmondásaival, amennyiben őket is bevonjuk a bevezetés folyamatába, figyelembe vesszük az igényeiket, szakmai meglátásaikat, illetve megfelelő oktatást biztosítunk számukra.
  • NEM zárjuk el a vállalatot az innováció lehetőségétől, a blueBAX segítségével az SAP-rendszer bármilyen fejlesztéshez alkazkodik.

Konklúzió

Az SAP kapcsán három tévhit gyakran felmerül: túl nagy, túl drága, túl bonyolult rendszer. Már csak az SAP Business One miatt sem érdemes így gondolkodni, hiszen a kis- és középvállalkozások igényeihez és pénztárcájához igazították, a blueBAX pedig pont olyan egyszerűen használható rendszert alakít belőle, amilyenre az ügyfélnek szüksége van. Prémium termékről van szó, de prémium szolgáltatást és garanciát is kínál. Hatásától a munkatársaknak sem kell tartaniuk, sőt, könnyebbé teszi a mindennapi munkájukat.

Mik azok a cookie-k?
A cookie-k a felkeresett webhelyek által létrehozott fájlok. A böngészési adatok mentésével javítják az online élményt. A cookie-k segítségével a webhelyek bejelentkezve tarthatják Önt, emlékeznek a webhely-beállításaira és helyileg releváns tartalmakat biztosítanak.

A cookie-k (sütik) nem tartalmaznak személyes információkat, és nem alkalmasak az egyéni felhasználó azonosítására. A cookie-k (sütik) általában olyan egyéni azonosítót tartalmaznak – egy titkos, véletlenül generált karaktersort – amelyet az Ön eszköze tárol. Néhány cookie (süti) a honlap bezárása után azonnal megszűnik, néhány pedig hosszabb időre tárolásra kerül a számítógépeden.

A sütikkel kapcsolatos minden tevékenységet meggátolhat, a korábbi látogatásai során elhelyezett adatfájlokat törölheti. A cookie-k (sütik) kezelésének, tiltásának illetve törlésének módjáról a böngészője útmutatója ad eligazítást.